A Postpress Alliance nem vesz részt a drupán és lemond az októberi Open House megrendezéséről, és egyúttal meghívja Önöket az első virtuális „Alliance Days“-re

A Postpress Alliance hivatalosan is bejelenti visszalépését a 2021-es drupa részvételtől. Felelősségteljes gondolkodás és a tervezés bizonytalansága állnak ennek a nehéz döntésnek a hátterében, melyet a Baumann Maschinenbau Solms, Bograma, H+H, Hohner, MBO Postpress Solutions, Perfecta és Wohlenberg vállalatok közösen hoztak meg. A gépgyártók, akiknek tevékenysége kiegészíti egymást a továbbfeldolgozás területén, már a 2020-as drupa-t megelőzően egyesültek, hogy ügyfeleiknek széles és sokoldalú postpress gépspektrumot tudjanak kínálni. Koncentrált Know-how, gyors és ügyfélorientált megközelítéssel párosítva – erre számíthatnak a látogatók.

Azonban a COVID-19 jelen állás szerint mind a 7 partner számára lehetetlenné teszi kiállításokon való részvételt. A naponta változó utazási korlátozások helyzete világszerte túl bizonytalan, amely meggátolhatja egy nemzetközi közönség megjelenését a drupán. A Postpress Alliance véleménye szerint a járvány miatt a drupán való részvétel sajnos értelmét vesztette. A várható költség-haszon arány józan vizsgálata azt mutatja, hogy egy ilyen esemény gazdasági alapja hiányozna a tengerentúli látogatók nélkül.

A Postpress Alliance partnerek nagyon sajnálják ezt a lépést. A szövetség továbbra is hisz a drupa-ban, mint a világ legnagyobb nyomdaipar szakkiállításában, amint a megfelelő keretfeltételek ezt ismét garantálják.

Kockázatcsökkentés

A Postpress Alliance által beütemezett első Open House eredetileg tervezett formája szintén a korona-krízis áldozatává vált. Ugyanazok az előbb említett okok kényszerítik a partnercégeket az újratervezésre. A felelősség a dolgozókért, valamint a vendégekért egyszerűen túl magas, így az Alliance tartózkodik a tuttlingeni esemény hagyományos, analóg megrendezésétől. Ez tehát azt jelenti: át kell a helyzetet gondolni, és alternatív megoldásokat keresni.

Az „Alliance Days“ születése

A Postpress Alliance egy közös új út mellett döntött. A digitalizálás ebben az évben a központi téma. Így nem meglepő, hogy az első „Alliance Days” a cégek virtuális Open House platformjaként fog szolgálni 2020.11.24. és 27. között, hogy a tervezett újdonságokat bemutassa a nyilvánosságnak.

„Szükségünk van rá, és keressük a kapcsolatot az üzleti partnereinkkel” mondta a partner-vállalat marketing csapata, „és örülünk, hogy egy ilyen fajta újdonságot ilyen rövid idő alatt létre tudtunk hozni. Ez minden résztvevő számára új terület. Virtuális találkozások terén sem mi, sem kereskedőink és ügyfeleink nem rendelkeznek sok tapasztalattal. Cégvezetésünknek nagyon sokat jelent ez a koncepció. Szilárd meggyőződésük, hogy a COVID-19 utáni célorientált marketingkoncepciók megkövetelik a virtuális megjelenések kettős megközelítését, analóg fizikai eseményekkel kombinálva.”

A BaumannPerfecta, Bograma, H+H, Hohner, MBO és Wohlenberg így létrejövő virtuális bemutatóterme, előzetes regisztrációt követően, 4 napon keresztül kínál az érdeklődőknek virtuális élményt, gépbemutatókkal és részletes információkkal fűszerezve, másrészt élő demókra is egyeztethetők időpontok.

Aki még jobban szeretne elmélyülni a témában – amennyiben ezt az utazási lehetőségek engedik – természetesen ezt követően is, bármikor személyesen megbeszélhet egy teljesen egyéni látogatási időpontot. Informatív, izgalmas, interaktív és személyes megközelítése a piacnak – ez a kitűzött cél.